1956 október 23-án este, amikor kitört a forradalom, barátnőmmel a Trubadúrt néztük meg az Erkel szinházban. 18 éves kislányok lévén, egy szomszéd jött volna értünk auntóval az előadás végén. De a harmadik felvonás közepén hirtelen kinyíltak az ajtók, sok ember rohant be a színpadra: Polgártársak, kitört a forradalom, a rádiónál lelőttek egy diákot, gyertek oda mind! Óriási pánik tört ki a nézőtéren, de a karmester, Ferencsik János, úrrá lett a helyzeten, a zenekarral eljátszatta a magyar himnuszt, így megnyugodtak az emberek. Szívesen elmenetm volna arádióhoz, de kis barátnőm aggódó szüleire tekintettel ragaszkodott hogy hazamenjünk. Gyalog tudtunk már csak menni, mert közben a utakat is lezárták, a Sztálin szobrot ledöntötték és darabokban vonszolták az utakon.

A következő napokban körbejártam Budapestet. Minden utcán hatalmas tűz tombolt. Az üzletek ablakai ki voltak törve. Csodálatosan senki nem nyúlt semmihez, több napon át érintetlenül hevertek az értékes tárgyak a betört kirakatokban. A Kossuth térre mentem tüntetni, ahol több száz embert lőttek le valahonnan a épületek tetejéről. Ha öt perccel hamarabb érek oda, én is halott vagyok.

Nem sokkal ezután kiderült, hogy mindenkinek van ellensége akin bosszút akart állni. A megtorlás véres volt, egymást súgták be, sok embert végeztek ki a forradalom leverése után. Az apám azért ment börtönbe, mivel valaki kihallgatta, hogy bírálta a kormányt. Egy évre ítélték, de csak hat hónapot ült le, szükség volt a helyre a bűnözők számára. Amíg börtönben volt, az anyám mindent eladott, festményeket, lámpákat, bútorokat, hogy enni tudjunk. Apám sikeres üzletember volt, 100 embert alkalmazott. A börtön után csak munkásként dolgozhatott.

Miután megszületett a gyerekem, beléptem a pártba, mivel azt gondoltam hogy így könnyebb lesz őt felnevelni. 1982-ben a férjemmel Moszkvába mentünk 6 évre. Diplomataként dolgozott ott. Mivel diplomaták voltunk, speciális üzletekben vásárolhattunk. Az élelmiszerek többsége magyar volt. Mindent odaadtunk a Szovjetuniónak. De miért? Az üzletek előtt hosszú sorok álltak, nyelv gyakorlás céljából beálltam az egyszerü emberek közé Türkisztáni szőnyegeket kezdtem el vásárolni Oroszországban, hogy Magyarországra vigyem és eladjam. Aztán Budapesten vásároltam olyan dolgokat, amiket az oroszok nem tudtak megszerezni, például farmert és edzőcipőket, hogy Moszkvában eladjam. Így elég pénzt kerestem ahhoz, hogy egy lakást vegyek a fiamnak.

Az 1989-es forradalom vértelen forradalom volt. Minden nagyon csöndesen történt. Az emberek még mindig sok mindent visszasírnak a szocializmusból. Ingyen akarnak orvoshoz menni. Ingyen akarnak tanulni az egyetemen. 

Mindent figyelembe véve, ma jobb az élet. Az egyetlen dolog, ami nem jobb, az hogy sok a hajléktalan. A forradalom előtt nem voltak hajléktalanok. Egy olyan kormányra szavaznék, ami meg tudná oldani ezt a gondot.

Az interjú is angolul

Fotó: Miklós Surányi